... az, hogy az enyém eleinte könnyű és a végén nehéz, Istené viszont eleinte nehéz és a végén könnyű.
Egy tökéletes példa erre az idézetre a program maga. Sokkal könnyebb volt azt akarni, hogy az életem változatlanul folyjon tovább, mint elkezdeni dolgozni a programon és a lépéseken. Természetesen amit én akartam, az kezdetben könnyebbnek tűnt, de mennyire nehéz is volt az az út! Isten akarata a számomra ezzel szemben az volt, hogy helyreálljak, és noha ez kezdetben nehéz volt, ma az életem összehasonlíthatatlanul jobb és az élet valóban könnyebb. A legnagyobb probléma az akaratommal, hogy legelőször is rólam szól. Azzal csap be, hogy akkor tudok majd másokon segíteni, ha előbb azzal törődöm, amit én akarok. Természetesen általában arra jövök rá, hogy a lehetetlen mindent megkapnom, amit akarok és elveszek a kívánságaim követése közben. Ezzel szemben Isten akarata arról szól, hogy segítsünk másokat. Isten azt akarja, ami minden érintett számára a legjobb; Isten a teljes képet látja, aminek én csak egy része vagyok. Mikor azt gondolom néha, hogy ez épp fordítva van, mindig arra jutok, hogy amikor képes vagyok átadni az akaratomat Istennek, a valódi szükségleteim töltődnek be akár túlcsordulóan is, mégpedig olyan módon, amit el sem tudtam volna képzelni. Manapság már könnyebb megkülönböztetnem a saját akaratomat Istenétől és egyre többször sikerül helyes döntést hoznom. A végén úgyis az a lényeg, hogy jól érzem-e magam a bőrömben és ezt csak az garantálja, ha Isten akaratát választom.
Kérdések elmélkedéshez: Milyen példák voltak erre az állításra az életemben? Még mindig nehéz, hogy Isten akaratát válasszam a sajátom helyett? Ha igen, miért? Hogyan tudom megkülönböztetni Isten akaratát a sajátomtól? Mikor Isten akaratát választom, hogyan alakulnak a dolgok? Mi tenné könnyebbé a számomra, hogy következetesebben válasszam Isten akaratát? Hajlandó vagyok imádkozni Isten akaratáért és erejéért, hogy megvalósítsam?
