Helyreállásos gyógyulásom egy hosszú folyamat, melyben egyre több eszközt tudok használni. Az egyik ilyen hasznos eszköz a sok közül, hogy a szavak jelentését újra kell értelmeznem.
A Szennyeslitában az alábbi mondat mindig megragadott: "Az alkoholista hozzátartozója inkább csak reagál, semmint cselekszik." Furcsán éreztem magam, amikor téma felvezetésekben azt hallottam, hogy meg kell tanulnunk VISELKEDNI, NEM CSAK REAGÁLNI. Nekem a "viselkedés" szó egyenlőt jelentett az álcázott magatartással, a tettetéssel, a rendezett felszín fenntartásával. Azzal a mesterséges viselkedéssel, amikor megtanulok olyan elfogadható magatartásformákat felvenni, melyekkel leplezem a valódi érzéseimet azért, hogy elfogadható legyek és szerethető legyek az emberek számára.
A "reagálás" szó számomra az őszinteséget jelentette - elég helytelenül. Amikor reagáltam, amikor azt hittem, hogy igazán megmutatom, hogy mi van bennem attól függetlenül, hogy ez milyen hatással lesz a körülöttem lévőkre. Ezek voltak azok az esetek, amikor válogatás nélkül ráborítottam a kezeletlen és fájó érzéseimet másokra, illetve amikor "szemetesládának" használtam a kapcsolataimat. Mivel nem kezeltem az érzéseimet, persze hogy mások sem tudták ezt nekem megtenni. Igazi részegségi jelenet volt. Sem én, sem mások nem tudtak vele mit kezdeni és köze nem volt a realitáshoz. A fájdalmas érzelmeim kiöntése volt.
Gyermekkoromban a túlélésért való küzdelemben a munkamánia és a függőség szintjén működő gyülekezetbejárás volt az a szer, ami elvette tőlem a szüleimet. Magam is "ész nélkül", vagyis józantalanul és magányosan rohantam végig a napjaimat pihenés és mély emberi kapcsolatok nélkül, a munkamánia őrületében. A fájdalmaim miatt úgy éreztem magam, mint egy alvó vulkán. Nagyon sokáig lapultak bennem a fájdalmas érzések úgy, hogy nem is tudtam róla, hogy fájdalmaim vannak. Aztán egyszer csak indulatosan kitörtem. A kitöréseim után mindig elfogott az érzelmi másnaposság (szégyen), hogy nem helyesen tettem, sőt megrovásban részesültem. Azzal vigasztaltam magam, hogy ÉN ŐSZINTE VAGYOK, tehát az érzelmi kitöréseim jogosak. Azt hittem, hogy ha kiborítom az érzéseimet, akkor vagyok őszinte. Ha elfojtom, akkor pedig színészkedek és TETTETEM MAGAM (azaz mást mutatok, mint ami bennem van).
Tanulom, hogy a helyes viselkedés egy átgondolt, tudatosan választott magatartás, amely annak az eredménye, hogy már kezelem az érzéseimet. Nem elfojtom, hanem szembe nézek velük és józanodok. Érzések kavalkádja helyett cselekvést kezdeményezek és próbálok helyesen viselkedni.
Megtanultam, hogy minden érzés mögött egy lappangó gondolatsor és rengeteg betöltetlen hiányérzet, sértettség valamint ebből fakadó fájdalom áll. Ezeket kell lelepleznem, feltárnom, felismernem és kezelnem. Ez időt, fáradtságot, energiát igényel, valamint azt, hogy Isten Bölcsességére támaszkodjak a folyamatban: bízzak benne, hogy Ő segíti a felismeréseimet és segít megtalálnom a helyes viselkedést. A belső gyógyulás valóban nagyon "melós", de megér minden erőfeszítést, átgondolást és saját fogalmaim átértelmezését.
Az érzelmi józanság része a lelki békémnek, amire törekszem.
