Ó, hogy mennyire könnyen ítélek meg másokat és találok bennük hibát. A program előtt meglehetősen önelégült voltam. Meg tudtam látni és el tudtam mondani, hogy mit csinálnak rosszul mások, de meglehetősen vak voltam a saját hibáimra. Olyan könnyű volt ujjal mutogatni, de a programban megtanultam, hogy amikor ezt teszem, akkor négy ujj mutat vissza rám. Ahogy haladtam előre és egyre inkább ráébredtem saját magamra, megtanultam, hogy könnyű megtalálni másokban bizonyos hibákat, mert gyakran nekem is ugyanaz a hibám. Ez elég nagy felismerés volt. Minél régebben dolgozom a helyreállásomon, annál igazabbnak találom ezt a mondást. Valójában, ha manapság azért szidok valakit, mert nem használja az indexet, néhány pillanat múlva észreveszem, hogy én sem indexelek. Amit ebből megtanulhatok, az az alázat. Senki sem szent. Mindannyian a legjobbat akarjuk nyújtani, és az én dolgom az, hogy magamon dolgozzak, magamon találjak javítanivalót és hogy kijavítsam azt. Kérdések elmélkedésre: Milyen gyakran veszem észre magam azon, hogy hibát találok másokban? Még mindig önigazult vagyok ilyenkor? Ez mit mond el rólam? Megálltam valaha, hogy megkérdezzem magamtól, hogy az ő viselkedésük milyen jellemhibákat aktivál bennem? Hogy állok a szerénységgel mostanában? Elvégzem naponta a 10 lépéses leltárt, hogy megtaláljam és kijavítsam a saját hibáimat? Ha nem hajlandó vagyok ma elkezdeni?