Még mindig szeretem irányítani próbálni az embereket, helyszíneket, dolgokat. Annak ellenére, hogy az első lépés azt tanítja nekem, hogy erőtlen vagyok, a harmadik pedig ellát eszközökkel, hogy boldoguljak az élettel, még mindig azon kapom magam, hogy bosszús vagyok, ha a dolgok nem az elképzeléseim szerint alakulnak. Az elvárásaim azt jelzik, hogy még nem adtam át teljesen az akaratomat és az életemet Istennek. Ez azt jelenti, hogy elfelejtettem, hogy az én feladatom az, hogy jelen legyek és beleilleszkedjek Isten tervébe, az Ő dolga pedig az, hogy gondoskodjon az eredményekről. Mivel az elvárások mindig az eredményekre irányulnak, nem csoda, hogy könnyen bosszúsághoz vezetnek. Ma az elvárásaimat arra fogom használni, hogy emlékeztessenek arra, hogy az energiámat és a gondolataimat a tetteimre irányítsam vissza, amik még előttem állnak, ahelyett, hogy az eredményeket próbálnám meg kontrollálni. Ilyenkor azonnal csinálok egy gyors első, második és harmadik lépést és az elvárásaimat a Magasabb Erőmnek adom át. Ha ezt teszem, valóban nyitottá válok az eredmény ajándékaira (és ezek mindig itt vannak, ha nyitottá válok rájuk) és ez biztonságba helyez engem a szükségtelen neheztelések elől. Kérdések elmélkedésre: Hogyan próbálok még mindig irányítani embereket, helyeket, dolgokat? Látom az összefüggést az elvárásaim és a bosszankodásom között? Milyen gyakran bízom az akaratomat és az életemet Isten gondjaira? Milyen gyakran veszem vissza az akaratomat? Mik azok a stratégiák, amik segítenek, hogy a tetteimre összpontosítsak? Próbáltam mostanában a Magasabb Erőmre bízni az elvárásaimat?