Az alkoholizmus értelmezése
Az Amerikai Orvosok Egyesülete az alkoholizmust egy olyan gyógyíthatatlan betegségnek tekinti, mely ugyan egyre súlyosbodik, mégis feltartóztatható. Egyik tünete az ivás utáni türtőztethetetlen vágy. Az alkoholizmus az idő előrehaladásával egyre súlyosbodó betegség. Ha az alkoholista folytatja az italozást, az ivásra való hajlam fokozottan erősödik. Amennyiben a betegséget nem állítják meg, az italozásnak nem szabnak gátat, gyengeelméjűséggel vagy halállal végződhet. Az alkoholtartalmú italoktól való tartózkodás az egyetlen módja annak, hogy az alkoholizmus kiteljesedését megállítsák.
Az alkoholizmus életforma, egész életre kiható betegség. A szakemberek egyetértenek abban, hogy az alkoholisták nem képesek korlátozni az alkoholfogyasztást. Sok éves italtól való tartózkodás után, ha újra elkezdenek inni, nem képesek korlátozni a mennyiséget.
Ma már létezik eredményes terápiás módszer erre a betegségre. A legismertebb, melyet széles körben is a leghatásosabbnak ítélnek, a Névtelen Alkoholisták Szövetsége. Az alkoholizmus így ma már nem egy reménytelen állapot – feltéve, hogy felismerjük és kezeljük.
Mindenféle embertípus lehet alkoholista; nagyjából az alkoholisták csak 3–5%-a az utcán heverő, csavargó részeg. Legtöbbjük családos, barátokkal, munkahellyel rendelkező, hétköznapi ember. Az alkoholfogyasztás azonban valamilyen formában befolyásolja életük különböző területeit, érintheti családi vagy szociális életüket, esetleg munkateljesítményüket. Előfordulhat azonban egyszerre mindhárom. Az alkoholista olyan személy, akinek az italozás folyamatosan jelen van életének különféle területein, és egyre nagyobb problémát okoz
Az alkoholista azért iszik, mert úgy gondolja, hogy innia kell. Az alkoholisták mankónak vagy a valóságtól való menekülésnek használják az italt. Az alkoholista lelkileg szenved, és italt használ lelki fájdalmainak enyhítésére. Egy idő után a beteg olyan mértékben támaszkodik az alkohol hatására, hogy az válik a meggyőződésévé: élni sem tud már ital nélkül. Ezt nevezzük rögeszmének.
Amikor egy alkoholista megpróbál nem inni, az elvonás fizikailag és lelkileg annyira kimeríti, hogy inkább újra iszik, mert csak azzal tudja enyhíteni a fájdalmát. Ezt nevezzük káros szenvedélynek.
A legtöbb alkoholista azt szeretné, ha meg tudná állni, hogy csak alkalomadtán iszik. Sok időt és energiát fektetnek abba, hogy arra a szintre tudják mérsékelni az alkoholfogyasztást, mint a legtöbb ember. Megpróbálnak csak a hétvégén inni vagy csak bizonyos fajta italt fogyasztanak. De azt soha nem tudják biztosan, hogy abba tudják-e hagyni az italozást, amikor akarják. A végén mindig berúgnak, hiába tettek magukban fogadalmat, hogy nem fognak sokat inni. Ezt nevezzük kényszernek.
Ennek a betegségnek az a jellemzője, hogy az alkoholista nem hiszi el magáról, hogy ő egy beteg ember. Ez az úgynevezett önámítás. Remény a gyógyulásra csak akkor lehet, ha a beteg képes belátni, hogy feltétlenül szüksége van segítségre, ha valóban abba akarja hagyni az ivást és hajlandó beismerni, hogy képtelen egyedül megoldani a problémáját.
Önmagunk megértése
Az alkoholizmus családi betegség. A kényszeres ivás nemcsak az italozót, de annak személyes kapcsolatait is befolyásolja, hatással van mind rá, mind baráti körére, valamint munkatársaira, gyermekeire.
Szülők, szerelmi kapcsolatok, házasságok szenvednek az alkoholizmus hatásaitól. Az alkoholizálást különösen azok a kapcsolatok sínylik meg legjobban, ahol a legszorosabb a kötődés. Ebbe a helyzetbe különösen azok bonyolódnak bele a legjobban, akik a legérintettebbek, és akik igazán törődnek az alkoholistával. Ezek a hozzátartozók reagálnak az alkoholista viselkedésére. Látják, hogy az alkoholfogyasztás mértéktelen, s ők megpróbálják mérsékelni, illetve féken tartani. A nyilvánosság előtt szégyellik az ittas családtag viselkedését, és szűk családi körben próbálnak elbánni vele. Rövidesen bekövetkezik a következő jelenség: úgy érzik, hogy a mértéktelen ivást ők okozzák, és magukra vállalják az alkoholista fájdalmát, félelmét és bűntudatát.
Ezek a jóindulatú emberek elkezdik számolgatni, hogy a másik mennyi italt fogyaszt. Drága italokat kiöntenek a lefolyóba, felforgatják a házat, keresve az eldugott üvegeket, rettegve várják a dugó pukkanásának hangját. Teljes gondolkodásukat betölti, hogy mit és mit nem csinál a mértéktelenül italozó, valamint az, hogy hogyan tudnák a másik italozását mérsékelni. Ez az ő rögeszméjük.
Fájdalmas dolog figyelemmel kísérni egy olyan embert, aki lassan felőrli magát a mértéktelen alkoholfogyasztással. Amíg úgy tűnik, hogy az alkoholista nem izgatja magát a számlák, a munkája, a gyermekei, a saját egészségi állapota miatt, addig mindenki körülötte aggódni kezd. A hozzátartozók ott követik el a hibát, hogy megvédik az alkoholistát a következményektől. Mindent elintéznek helyette, kimentik a kényes helyzetekből, apró hazugságokba keverednek, hogy sérült kapcsolatokat mentsenek, és a végtelenségig aggódnak. Ez az ő gyötrelmük.
Az alkoholista viselkedése miatt azonban előbb-utóbb megharagszanak. Rádöbbenek, hogy a beteg ember felelőtlen, hazudik és kihasználja őket. Kezdik érezni, hogy a függő beteg nem törődik velük, és meg akarják büntetni, meg akarják fizettetni vele mindazt a fájdalmat és gyötrődést, amit a mértéktelen ivással nekik okozott. Ez az ő haragjuk.
A közelállók belemennek a színjátékba. Ígéreteket fogadnak el, mert el akarják hinni, hogy nincs semmi baj, mivel az iszákos egy ideig józan állapotban van. Hiába mondja a józanész, hogy valami nincs rendben az alkoholista mértéktelen ivásával és gondolkozásával, ragaszkodnak hozzá, hogy az érzelmeiket és meggyőződésüket titokban tartsák. Ez az ő önimádásuk.
A hozzátartozók legbántóbb sérelme az a gyötrő hiedelem, hogy ők maguk valamilyen formában hibásak: valamit nem jól tettek, nem elég csinosak, nem elég okosak, hogy megoldják annak a problémáját, akit a legjobban szeretnek. Úgy vélik, hogy ez olyan valami, amit ők csináltak vagy éppen nem csináltak. Ez az ő bűntudatuk.
Mi, akik az Al-Anonhoz fordultunk segítségért – legtöbbször kétségbeesetten, mert képtelenek voltunk hinni a változás lehetőségében és nem bírtuk tovább elviselni, amit eddig eltűrtünk –, úgy érezzük, hogy elcsalták tőlünk szerető társunkat, túlterhel minket a felelősség, nem kellünk senkinek, nem szeret minket senki, és nagyon egyedül vagyunk. Olyan is van köztünk, aki szemtelen, önhitt, mértéktelenül önző, és zsarnokoskodó; de azért jövünk, mert akarjuk a változást, mert szükségünk van a segítségre.
Jóllehet, egy hozzátartozó alkoholista viselkedése vezetett bennünket az Al-Anonba, nagyon hamar tudomásul kell vennünk, hogy a problémáink sikeres megoldásához először a gondolkodásmódunkat kell megváltoztatni. Az Al-Anonban megtanuljuk, hogy hogyan lehetséges szembenézni a rögeszméinkkel, gyötrelmeinkkel, nem-akarásunkkal és bűntudatunkkal. Az Al-Anonban – mint egy bajtársi körben – képesek vagyunk nehézségeinken könnyíteni úgy, hogy megosztjuk saját tapasztalatainkat, erőnket és reménységünket. Apránként rájövünk arra, hogy hozzáállásunk nagyon sokban hozzájárul a nehézségeink nagy részéhez. Ezért megpróbálunk változtatni hozzáállásunkon, kezdjük felvállalni a felelősséget önmagunkért, felfedezzük, hogy mekkora jelentősége van saját önérzetünknek, kezdjük érteni, mit jelent a szeretet, és mit jelent lelkileg felnőni. A figyelmünk elterelődik az alkoholistáról, és arra a területre irányul, ahol képesek vagyunk hatást gyakorolni: saját életünkre.
A kétségbeeséstől való szabadulás -
A remény üzenete
Az Al-Anon csoport az alkoholisták családtagjainak, barátainak és hozzátartozóinak köre. Ha megoldást keres egy alkoholistával való együttélésből származó problémacsokorra, akkor mi, az Al-Anon tagjai, segíteni tudunk. Mi ismerjük a megszegett ígéreteket, az elfelejtett jószándékot, az aggódást és az álmatlan éjszakákat. Ismerjük a kétségbeesést, a tehetetlenséget, láttuk szeretteinket szanatóriumokban, kórházakban, börtönökben, elvonókúrán, amely még hathatós segítséget nem nyújtott senkinek.
Az Al-Anon megmutatja, hogy hogyan kell nehézségeinket leküzdeni és az élet problémáival bátran szembenézni.
A saját helyreálló magatartásunk befolyásolhatja az alkoholistát. Megértik, hogy segítségre van szükségük. A szakértők szerint az alkoholizmus nem bűn, hanem mély, komplex – részben fizikai, részben érzelmi – betegség. Az alkoholisták általában nagyon érzékenyek, akiknek az érzelmi élete megrekedt a gyermeki szinten, s túl sokat várnak el mind maguktól, mind az embertársaiktól. Amikor azonban ezeket a magas elvárásokat ezek az érzékeny emberek nem tudják teljesíteni, a valóságból a rögeszmés italozáshoz menekülnek. Ez a menekülés idővel annyira kényszeressé válik, hogy sem a halál, sem az őrület fenyegető érzése nem képes az italozást leállítani. Az első pohár felébreszti az illetőben az ivás utáni beteges vágyódást, amit azonban csak még több pohárral tud lecsillapítani.
A nem-alkoholistának nehéz tudatára ébrednie annak, hogy az általa szeretett alkoholista nem szándékosan került a jelenlegi állapotába. Az ivás olyan leküzdhetetlen vággyá vált benne, amelyet képtelen féken tartani. Bátorításra, sok-sok biztatásra van szüksége akkor is, mielőtt kijózanodna és akkor is, miután kijózanodott.
Amikor valaki megtanulja önmagát az alkoholista problémáitól elválasztani és törekszik a saját nyugalmának visszaállítására, akkor ez a változás az alkoholistát arra sarkallja, hogy józanodjon ki, s ezt az állapotot tartsa is meg.
A Névtelen Alkoholisták Szövetsége (AA) és az Al-Anon sok otthont és házasságot mentett meg. Ezekben a családokban visszatért a lelki nyugalom, szeretteikkel biztonságban érezik magukat, és éjszakánként nyugodtan tudnak aludni.
Remény van azok számára is, akiknek a házastársuk még nem józanodott ki, hiszen az AA vagy más szervezetek hathatós segítséget tudnak nyújtani. Amikor valaki rádöbben és bevallja, hogy tehetetlen az alkohollal szemben, megdöbbentő tehertől szabadul meg. Eddig még senki nem segített egy alkoholistán prédikálással, korholással vagy testi fenyegetéssel. Megalázással vagy haraggal csak a bűntudata és a még több ivás utáni vágya fokozható. Az erre pazarolt lelki energia sokkal jobban felhasználható arra, hogy építően gondolkodjanak és tegyenek a másikért.
Mi, az Al-Anon tagjai megtanultuk, hogy hogyan kell ezzel a problémával hittel és bátorsággal, becsületesen szembenézni. Mindannyian szeretnénk, ha örvendetes események történnének, de ha csak imádkozunk, majd tétlenül figyeljük az eseményeket, nem várhatunk csodát.
Gyűléseinket problémáink megértésének szenteljük. Csoportunk tagjai gyakran rövid beszédet tartanak a TIZENKÉT LÉPÉS egyikéről, amely a programunk filozófiáját foglalja magában. Néha kérdezz-felelek összejöveteleket tartunk, amit általános megbeszélés követ.
Tény, hogy csak az a személy érti meg egy alkoholista lelkivilágát, aki maga is érintett a kérdésben, és szintén problémája van az alkohollal. Az érti csak meg a leküzdhetetlen beteges vágyat, amelyet az első pohár vált ki. Ezután még akkor sincs visszaút, ha az ember nagyon megbetegszik tőle.
De az is igaz, hogy csak az értheti meg alkoholista társának problémáját és élheti át gyötrődését, aki valamikor szintén együtt élt egy alkoholistával.
Ha az ön hozzátartozójának problémája van az ivással, várjuk szeretettel gyűléseinkre. Csoportjainkban nincs felekezeti különbség, nem tartozunk egyetlen egyházhoz sem és nincs tagsági díj. Egymással megosztjuk erőnket, tapasztalatunkat és reményünket.
Előrehaladása, gyógyulása csak öntől függ. Programunk lépéseit végezheti szabadidejében. Gyűléseinkre várjuk szeretettel, hiszen közös a célunk.
