A Helyreálláshoz vezető úton a könyvekből információt és szükséges ismeretet meríthetünk. Olyanokat, melyeket korábban nem tanultunk meg vagy még nem fogalmazódott meg bennünk.
Ugyanakkor a gyógyulás csak közösségben, biztonságos kapcsolatokban történhet meg. A fájdalmak és sérülések is embereken keresztül értek bennünket, a lelki és érzemi gyógyulás is csak közösségben valósulhat meg. A Teremtő Isten kapcsolatokra teremtett bennünket.
Kérésünk, hogy ítélkezés mentesen fogadjátok az általunk ajánlott könyveket, a jót tanuljátok meg belőlük, amivel pedig nem értetek egyet, azt hagyjátok figyelmen kívül. Azokat a könyveket ajánljuk, melyek az emberi lélek, a szeretet és egészséges kapcsolatok témájával foglalkoznak. Vannak olyan könvvek is, melyek nem keresztyén szóhasználattal íródtak. Ennek megvan a maga oka.
A könyvajánlót azzal a céllal adjuk közre, hogy megbízható irodalom legyen a kezetekben, de a csoportot semmilyen irodalom és az olvasottság nem helyettesíti. Reméljük, hogy személyesen is lesz alkalmunk találkozni a web oldal olvasóival.
| Könyv címe | Szerző | Kiadó |
| Családfánk titkai | Cloud, Henry Dr. & Townsend, John, Dr. | Harmat Kiadó |
| A Szabadító | Neil T. Anderson | Grace Ministries Alapítvány |
| A szeretet másik arca - a harag | Gary Chapman | Harmat Kiadó |
| A szeretet négy arca | C. S. Lewis | Harmat Kiadó |
| A szeretet választható | Minirth F., Meier P. |
Múzsák |
| Ahogy szeretni érdemes | Max Lucado | Harmat Kiadó |
| Amit csak a férfiak tudnak | Preston Gillham | Grace Ministries Alapítvány |
| Az élet nem rólam szól | Max Lucado | KIA |
| Az értelem küzdőtere | Joyce Meyer | Marana Tha |
| Az vagyok, akinek mások mondanak? | Josh McDowell | Timóteus Társaság Alapítvány |
| Belső gyógyulás az emlékek gyógyulása által | Betty Tapscott | Zúgó Szél Alapítvány |
| Csalódás Istenben | Philip Yancey | KIA |
| Egész életre szóló garancia | Preston Gillham | Grace Ministries Alapítvány |
| Egymásra hangolva | Chapman | Harmat Kiadó |
| Eltorzult képmás | R. Macaulay - J. Barrs |
Harmat Kiadó |
| Érzelmi függőség | Lori Rentzel | Menedék Alapítvány |
| Függőség és kegyelem | Gerald G. May | Harmat Kiadó |
| A Grace Ministries Alapítvány kiadványai | ||
| Gyógyító Sebeink | David Seamands | Harmat Kiadó |
| Ha belefáradtál, hogy mindig bizonyítanod kell | Jeff von Vanderen | Grace Ministries Alapítvány |
| Harc az óriásokkal | Max Lucado | |
| Hit és betegség | Koch Béla | KOMT |
| Humor: Adrian Plass könyvei | ||
| Igaz istenismeret | J.I.Packer | Harmat Kiadó |
| Kapcsolatklinika | Les Parott, Dr. és Leslie Parott |
Harmat Kiadó |
| Kapcsolatok | Tom Marshall | Budapesti Autonóm Gyülekezet |
| Kapcsolódás | Dr. Larry Crabb | Harmat Kiadó |
| Kicsoda az ember? | Dr Larry Crabb | Menedék Alapítvány |
| Közelebb Istenhez | Dr. Larry Crabb | Harmat Kiadó |
| Lelki jajok - testi bajok 1, 2 | Jacques Thomas | Park Kiadó |
| Megbocsátás | Worthington, Everett | Harmat Kiadó |
| Meghitt kapcsolatban | Bartha Borbála | Magánkiadás |
| Mélybenéző | Dr. Larry Crabb | Harmat Kiadó |
| Mennyei lovagregény | B. Curtis és J. Eldgregde | Grace Ministries Alapítvány |
| Miért követem Jézust? | Adrian Plass | Harmat Kiadó |
| Ne függj többé senkitől | Melody Beattie | |
| Növekedésem kínjai | Adrian Plass | Harmat Kiadó |
| Összetört álmok | Dr. Larry Crabb | Keresztyén Ismeretterjesztő Alapítvány |
| Randikalauz | Dr. Claud, Dr. Townsend | Harmat Kiadó |
| Rejtjelek egy másik világból | Philip Yancey | Harmat Kiadó |
| Szabadon a belső gyógyulás által | Betty Tapscott | Zúgó Szél Alapítvány |
| Szavakkal verve | Patricia Evans | Háttér Kiadó, NANE Egyesület |
| Személy és szerep | Dr. Paul Tournier | Harmat Kiadó |
| Személyiségtípusok | Ole Hallesby | Harmat Kiadó |
| Szeretetre teremtve | John and Agnes Sturt | Magánkiadás |
| Szólóban - az egyedülállók öt szeretetnyelve | Gary Chapman | Harmat Kiadó |
| Vagyok-e valaki? | Maurice E. Wagner | Harmat Kiadó |
| Valóban! Szabad | Tom Marshall | Zúgó Szél Alapítvány |
| Humoros | ||
| Egy kegyes kétbalkezes naplója | Adrian Plass | Harmat Kiadó |
| Irány a Gumivár | Adrian Plass | Harmat Kiadó |
| Káposztát a Kiránynak | Adrian Plass | Harmat Kiadó |
| Kegyes kétbalkezes visszatér | Adrian Plass | Harmat Kiadó |
| Válogatott kétbalkezesek | Magyar szerzők művei | Harmat Kiadó |
| Az alábbi szerzők bármelyik művét ajánljuk | ||
| Adriann Plass | ||
| Dr Larry Crabb | ||
| Gary Chapman | ||
| Joyce Meyer | ||
| Dr. Cloud, Dr. Townsend | ||
| Philip Yancey | ||
| Max Lucado | ||
| Angolul | ||
| Where is God When It Hurts? | Philip Yancey | |
| Captivating | John & Stasi Eldredge | |
| Stories for the Heart | Compiled by Alice Gray | |
| Safe People | Cloud, Townsend | |
| Recovery Bible |







