A 12 lépés azoknak is tud segíteni, akiket nem köt gúzsba a szenvedélybetegség valamilyen formája, viszont újra akarják rendezni az életüket.
Szinte kivétel nélkül minden ember szenved valamilyen zavaró tényezőtől az életében. Például nem tudja elfogadni önmagát, nem tud másokhoz viszonyulni, beilleszkedési zavarai vannak, akik lelki fájdalmakkal, depresszióval küzdenek, sértettségeiken nem tudnak túljutni, megfeneklett az életük, rossz szokások rabjai vagy éppen elszigetelődnek családjuktól vagy másoktól, mivel kirekesztettnek vagy meg nem értettnek érzik magukat.
A 12 lépés olyan gyakorlati tananyag, amely alkalmas egy megváltozott, új életvitel felépítéséhez, boldogabb és kiegyensúlyozottabb jövő kialakításához.
Ehhez Isten segítségét kérjük, akit felettünk álló hatalomként fogadunk el és egyetlen legfőbb tekintélyként tisztelünk. Ezzel együtt teljes nyitottsággal befogadjuk azokat, akik nem tartoznak semmilyen valláshoz és a Biblia Istenét nem ismerik el legfőbb tekintélynek az életükben.
A változás a gondolkodás átalalkulásával kezdődik, mely kihatással lesz a viselkedésre és az egyén érzelemvilágára, kapcsolataira és egész életére.







