A Hegyi Beszéd Boldogmondásai alapján írta: Rick Warren lelkipásztor
- Rádöbbenés: nem én vagyok az Isten. Beismerem, hogy
teljesen tehetetlen vagyok, és képtelen vagyok uralkodni
a bennem lévő, rosszra vivő hajlamon. Életem irányíthatatlanná
vált, kicsúszott a talaj a lábam alól.
„Boldogok a lelki szegények”
(Boldogok, akik tudják, hogy lelkileg szegények)
Máté 5:3 - Őszinte hit: Isten létezik, és igenis sokat jelentek
neki, és van hatalma arra, hogy segítsen a helyreállásban.
„Boldogok akik sírnak, mert ők megvígasztaltatnak.” Máté 5:4 - Tudatos elhatározás: úgy döntök, hogy teljes életemet
és akaratomat Krisztus oltalmára bízom és irányítása
alá rendelem.
„Boldogok a szelídek” Máté 5:5 - Nyíltság: őszintén megvizsgálom és önmagamnak is bevallom
életem minden bűnét és vétkét. Istennek is megvallom
és más embernek is, akikben megbízok.
„Boldogok a tiszta szívěek” Máté 5:8 - Odaszánás: önként alávetem magam minden olyan változásnak,
melyet Isten akar elvégezni az életemben. Alázatosan
kérem őt, hogy távolítson el belőlem minden jellembeli
torzulást.
„Boldogok, akik éheznek és szomjaznak az igazságra”
(boldogok, akiknek legmélyebb vágyuk, hogy tegyék azt, amit Isten kíván tőlük) Máté 5:6 - Átértékelés: átértékelem minden kapcsolatomat. Megbocsátok
azoknak, akik megbánottak és kárpótlást ajánlok azoknak,
akiket én bántottam meg és akiknek kárt okoztam (ez alól
kivétel az az eset, ha ezzel további bántást okoznék
a károsultnak vagy másoknak).
„Boldogok az irgalmasok” Máté 5:7
„Boldogok, akik békét teremtenek” Máté 5:9 - Napi csendesség: időt szánok rá naponta, hogy Istennel legyek, önvizsgálatot tartsak, Bibliát olvassak és imádkozzak. Szeretném jobban megismerni Istent és életemre vonatkozó akaratát. Erőt akarok nyerni ahhoz, hogy kövessem az akaratát.
- Megadás: teljes mértékben alárendelem önmagam Istennek.
Akarom, hogy használjon, hogy a Jó Hírt úgy szavakban,
mint példámmal másokhoz elvigyem.
„Boldogok, akiket az igazságért üldöznek” (mert azt teszik, amit Isten vár tőlük) Máté 5:10







