Tizenkét hagyomány

  1. Közös boldogulásunk mindennél előbbre való, a személyes helyreállás Isten kegyelmétől függ és attól a hajlandóságunktól, hogy segítséget kérjünk.
  2. A csoportunk célja az, hogy egyetlen végső hatalom legyen fölöttünk – egy szerető Isten, aki magát a Fián, Jézus Krisztuson keresztül jelenti ki, és a Szent Szellem. A vezetőink megbízott szolgák; de ők nem irányítanak.
  3. Az egyetlen követelmény, hogy A HELYREÁLLÁS csoport tagja légy, azon vágy, hogy az addiktív és megrögzött viselkedést abbahagyd.
  4. Minden egyes csoportnak önállónak kell lennie, kivéve az olyan eseteket, amelyek hatással vannak a többi csoportra, vagy a HELYREÁLLÁSRA, mint egészre.
  5. Minden egyes csoport elsődleges célja, hogy hídként szolgáljon a hagyományos 12 lépéses csoportok és az egyház között. Krisztus szabadító erejének üzenetét visszük el az egyházon belül, mind azon kívül, egyéneknek és családtagoknak, akik még mindig szenvednek.
  6. A HELYREÁLLÁS csoport a Szent Bibliát használja a Névtelen Alkoholisták 12 lépéses programjának kíséretében, a helyreállás eszközeként. A külső kezdeményezéseket imádságos szívvel felülvizsgáljuk, nehogy a pénz, a tulajdon és a presztízs problematikája eltérítsen bennünket az elsődleges célunktól.
  7. Minden egyes HELYREÁLLÁS csoportnak teljesen önellátónak kell lennie, elutasítva a külső hozzájárulást.
  8. A HELYREÁLLÁS csoportnak állandó jelleggel non-profit jellegűnek kell lennie, de a Szolgálati Központ alkalmazhat munkatársat.
  9. HELYREÁLLÁS csoport, mint olyan, soha nem önmagában szerveződik, hanem a csoport szervezői együttműködnek a Központi Szolgálati Központtal, biztosítva azt, hogy a csoportot hűen vezessék, és a vezetőket váltsák.
  10. A HELYREÁLLÁS csoport teljes mértékben egy Krisztus központú helyreálló csoport; ugyanakkor bármilyen meggyőződésű egyéneket szívesen látunk. A doktrinális vitákat kerüljük; a mi közös helyreállásunkra kell összpontosítani.
  11. A mi PR irányelvünk a „vonzáson” nyugszik, semmint a propagandán; mindig keresnünk kell a Szent Szellem vezetését, amikor a médiában beszélünk annak érdekében, hogy fenntartsuk a HELYREÁLLÁS csoport minden egyes tagjának névtelenségét.
  12. Jézus Krisztus a szellemi alapja minden egyes hagyományunknak, mindig arra emlékeztetve, hogy az alapelveket előrébb helyezzük, mint a személyeket. Megvalljuk, hogy Isten ígérete az, hogy bennünket az Ő ereje SZABADDÁ tud tenni.